Isărescu 4-6%-os, az IMF 5,7%-os inflációt vár az év végére
2006. október 10. 16:02, utolsó frissítés: 16:46
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tegnapi közlése szerint Romániában az év végére 5,7 százalékos inflációt vár, míg a Román Nemzeti Bank (BNR) inflációs célsávja 4-6 százalék. Az IMF romániai képviselője szerint ugyanakkor a nagy folyómérleg hiány továbbra is aggasztó: az IMF szerint a deficit a hazai össztermék (GDP) 10,4 százalékára nő az idén a tavalyi 8,7 százalékról.
Mugur Isărescu BNR-kormányzó szerint azonban decemberre az infláció 6,1 százalékra csökkenhet. Ugyanakkor, mint mondta, az sem kizárható, hogy ennél is kevesebb lesz, a tervezett 4-6 százalékos sávon belül marad. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak