Utcagyerek-műholdtérkép készül Bukarestről
2006. október 30. 18:04, utolsó frissítés: 18:04
Felavatták az első, utcagyerekekkel foglalkozó koordinációs központot Bukarestben. A szociális védelemért felelős területi igazgatóság öt munkatársa az Élet és Fény Alapítvány egyik alkalmazottjával közösen 24 órából 24-ben figyelik majd a fővárosi utcagyerekeket.
A munkacsoport olyan műholdtérképet készít, amelyen megjelölik az utcagyerekek menedékéül szolgáló helyszíneket; a térképhez rendelt adatbázisba pedig bevezetik a gyerekek nevét, életkorát, illetve szokásait (szokott-e lopni, koldulni, drogozni stb.)
A tervek között szerepel, hogy zöld vonalon jelentheti be a lakosság az utcagyerekekkel kapcsolatos büntetőjogi (lopás, koldulás, személy elleni támadás) vagy halál- és baleseteket, vagy ha utcagyerek alszik a lépcsőházukban. A központ állandó kapcsolatban áll a rendőrséggel, és szükség esetén a helyszínre küldi háromfős csapatát. A program lényege, hogy megismerjék az utcagyerekek szociális háttértörténetét, az okokat, ami miatt az utcára kerültek, és így próbáljanak megoldást találni a problémára. (gândul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak