Tăriceanu: meghaladja a 7%-ot a gazdasági növekedés
2006. október 31. 17:12, utolsó frissítés: 17:12
Az idén a gazdasági növekedés meghaladja a 7 százalékot – jelentette ki Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök egy konferencián. Hozzátette: ezt a növekedési ütemet az ország a továbbiakban is fenn szeretné tartani, csökkentendő lemaradását az EU-n belüli nyugat- és kelet-európai államokhoz képest.
A kormányfő szerint ez az egyik prioritása kormányának. A másik a versenyképesség javítása, elsősorban az olcsó munkaerő biztosításával, illetve a növekvő beruházásokkal az oktatásba, kutatásba és a szakmai képzésbe. Tãriceanu a gazdasági növekedés támogatására az adópolitika folytatását helyezte kilátásba és az infláció leszorításának a folytatását, amely utóbbi szerinte a korábbi várakozásoknál gyorsabban valósul majd meg.
A miniszterelnök szerint a munkaerő költségével kapcsolatban az uniós csatlakozás kockázatokat is rejt, többek között bizonyos számú állás elvesztését és a munkaerőköltség növekedését. Emlékeztetett, hogy a ruházati iparban 2005-2006 során összesen 60 ezer munkahely szűnhet meg. A jövőben a közalkalmazotti és az állam szférában lehetségesek a leépítések. Közölte még, hogy jövőre a költségvetésből az oktatás a román GDP 5,2 százalékának megfelelő összeget kap, azaz a tavalyi háromszorosát, míg a kutatásokra a tavalyi másfélszeresét szánják. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak