Flutur repül? Tömeges lemondás a PNL vezető testületeiben
2006. november 17. 15:44, utolsó frissítés: 16:03
Elsőként Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter jelentette be sajtótájékoztatón, hogy lemond a Liberális Párt (PNL) alelnöki tisztségéből. A tárcavezetőt kilenc szenátor, tizenhárom képviselő és négy polgármester követte, akik mind lemondtak a PNL különféle vezető testületeiben vitt tiszségeikről. A bejelentők között van két volt miniszter is: Mircea Cinteza és Ionuţ Popescu, valamint Bukarest 6. kerületi polgármestere is.
A távozók mind aláírták a PNL egységéért című felhívást, melyben azt javasolják a PD-vel koalícióban kormányzó párt megyei szervezeteinek, hogy kezdjenek tárgyalásokat a politikai alakulatból korábban kivált ex-pártelnök, Teodor Stolojan platformjával. Flutur egyúttal lemondásra és a platformhoz való csatlakozásra kéri a párt választmányában és végrehajtó bizottságában dolgozó kollégáit. A most lemondók között van nyolc megyei szervezet elnöke is.
Flutur azzal indokolta távozását, hogy a PNL vezetősége "csak mímeli a párbeszédkészséget Teodor Stolojannal", és ezért "eljött az ideje a személyes áldozathozatalnak". A párt végrehajtó bizottsága hétfőn úgy rendelkezett, hogy "PNL-n kívüli úgynevezett platformokhoz csatlakozni nem fér össze a párttagsággal". Egy héttel ezelőtt a párt moldvai szervezetei jelentették be, hajlandók tárgyalni a szakadár Stolojannal. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak