Megvonták politikai támogatásuk Tăriceanutól a „platformisták”
2006. november 22. 17:30, utolsó frissítés: 17:30
A Theodor Stolojan és Valeriu Stoica által alapított liberális platformhoz csatlakozott PNL-s politikusok – mintegy válaszként a liberális pártelnök kijelentéseire – ma közölték: megvonják politikai támogatásukat Călin Popescu-Tăriceanu kormányfőtől. Ennek egyik fő megnyilvánulása pedig az lesz, hogy a parlamentben nem fogják támogatni a kormány által beterjesztett törvénytervezeteket.
A „platformisták” pedig immár többségbe kerültek a liberális színekben bejutott szenátorok körében, miközben már a képviselőházban is fennáll annak a veszélye, hogy kisebbségbe jussanak Tăriceanu támogatói.
Mai közleményükben a liberális platform honatyái azonban azt hangsúlyozták, hogy a reformok folyatásához szükséges jogszabálytervezeteket, valamint az uniós csatlakozással kapcsolatos törvényjavaslatokat támogatni fogják szavazatukkal, míg a többi kormányrendeletet egyenként, pontról pontra megvitatják, s eldöntik, hogy megszavazzák-e vagy sem. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak