Ellenzékből elítéli a PNL szakadárait Mircea Geoană
2006. november 24. 17:04, utolsó frissítés: 17:04
Kifogásolja az ellenzéki pártvezető, Mircea Geoană, hogy a kormánypárt szakadár politikusai azzal fenyegetőznek, nem szavazzák meg a jövő évi költségvetést. Ezzel együtt a PSD elnöke azt is közölte, pártja kisebbségi kormányt nem támogat a parlamentben csak az esetben, ha az EU-csatlakozáshoz elengedhetetlenül fontos jogszabályokról van szó. De ennek feltételeit is a PSD fogja diktálni – jelentette be Geoană.
A politikus azt is bejelentette, nem hajlandók "Traian Băsescu szája íze szerint játszani", merthogy az államfőt látják a Tăriceanu kormányfőt támadó PNL-csoport, vagyis a Stolojan-Stoica frakció mögött.
Az ún. "platformcsoport" korábban már bejelentette, integrációs ügyeket kívül nem támogatja saját kormányát a szenátusban, így ott a kabinet gyakorlatilag kisebbségben maradt. A képviselőházban a platform, illetve a korábbi kizárások miatt két-három szavazaton múlik a PNL-PD kormány többsége. (rador)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak