2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Lemondását fontolgatja Nagy László és Salat Levente rektorhelyettes

2006. november 29. 11:15, utolsó frissítés: 11:30

Lemondását fontolgatja a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar rektorhelyettese, Nagy László és Salat Levente az egyetemen kialakult feszült helyzet következtében. Az egyetem magyar tanárai szolidaritást vállaltak a hétfőn kirúgott két magyar oktatóval, és a vezetői tisztségeikről való lemondást fontolgatják.


“Még nem döntöttünk, de mindketten a lemondásunkat fontolgatjuk” – közölte a Krónikával Nagy László. A BBTE rektorhelyettese elmondta, a gondolat nem a táblaügy következtében merült fel, hanem Salat Leventével közösen így tiltakoznának Nicolae Bocşan rektor vezetési módszerei ellen. Nagy László szerint a csúcsvezetés kifogásolt módszereit példázza az a döntéshozási forma, amelyet a rektor hétfőn Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusokkal szemben alkalmazott. “A napokban megbeszéljük esetleges lemondásunkat a magyar tagozat vezetőtanácsával, és ha a többség úgy látja jónak, azonnal távozunk tisztségünkből” – magyarázta Nagy László.

Bakk Miklós, a Politikatudományi Tanszék magyar tagozatának vezetője közölte, amennyiben a szenátusi döntést nem vonják vissza, ő is lemond tanszékvezetői címéről. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS