22 EU-országba lehet januártól személyivel utazni
2006. november 29. 14:58, utolsó frissítés: 14:58
A jelenlegi 25 európai uniós tagállam közül legalább 22-be csupán személyi igazolvány felmutatásával utazhatnak január elseje után a román állampolgárok – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Vasile Blaga belügyminiszter. Mint elmondta, még tárgyalásokat folytatnak Csehországgal, Ciprussal és Svédországgal, és reméli, hogy ezek az államok is elfogadják majd határátkelőiknél a romániai személyi igazolványt.
Blaga ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy határátkeléskor januártól már az EU-tagállamok polgárainak kijelölt folyosót kell használni. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak