Kilépett a Konzervatív Párt a kormánykoalícióból
2006. december 03. 14:59, utolsó frissítés: 15:19
Kilépett a koalíciós kormányból a Konzervatív Párt (PC). Daniela Popa, a PC szóvivője közölte, hogy Bogdan Paşcu miniszterelnök-helyettes és Codruţ Şereş ipari és gazdasági miniszter távozik a kormányból, mert a PC nem kapott elegendő támogatást a koalíciós partnerektől a nyereségadó és az élelmiszerekre kirótt adó csökkentésére vonatkozó javaslatához.
Pártja döntését indokolva, Dan Voiculescu PC-vezér támadásba lendült az Emil Boc vezette Demokrata Párt és Traian Băsescu államfő ellen. Elmondta, az általa vezetett alakulat a továbbiakban is nyitott lesz a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) irányába, ám a nagy-romániásokkal szemben fenntartásaik vannak, míg az RMDSZ felé „európai távolságot” fognak tartani.
A PC ellenzékbe vonulása teljesen átalakítja a parlament összetételét. A képviselőházban a kormánykoalícióban maradt PD-nek, PNL-nek és RMDSZ-nek a nemzeti kisebbségek képviselőivel együtt összesen 149 szavazata marad, míg az ellenzék szavazótábora eléri a 165 főt. Eközben a szenátusban 56 honatya képviseli a koalíciót, míg az ellenzéknek mától 76 voksa lesz. Egyik házban sem tudnak borítani már ezen az álláson a független képviselők.
Voiculescu úgy nyilatkozott, az általa vezetett alakulat hajlandó megszavazni a 2007-es költségvetés tervezetét, de csakis abban az esetben, ha a koalíciós honatyák megszavazzák az általuk benyújtott módosító javaslatokat. Ezektől mind a PNL-sek, PD-sek és RMDSZ-esek már korábban elhatárolódtak.
A megváltozott körülmények között a szociáldemokraták máris tettre készek. A PSD-vezetői üdvözölték a konzervatívok kilépését a koalícióból, majd bejelentették, nem kizárt, hogy az immár kisebbségi kormány ellen a közeljövőben bizalmatlansági indítványt nyújtanak be. (antrena3, mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak