Elhagynák a kormánykoalíciót a demokraták?
2006. december 04. 10:45, utolsó frissítés: 12:28
A kormánykoalícióból való kilépéssel fenyegeti partnereit a Demokrata Párt (PD), amennyiben nem kerül sor előrehozott választásokra – adta hírül PD-s forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség. „Ha Călin Popescu-Tăriceanu egyetért az előrehozott választásokkal, akkor további két évig, mandátuma lejártáig ő lesz a kormányfő. Ezután valószínűleg demokrata miniszterelnököt jelölünk ki” – közölték a hírügynökséggel a demokraták.
Emil Boc PD-elnök azonban a Rompres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, az általa vezetett alakulat nem készül kilépni a kormánykoalícióból, s ennek lehetősége nem is merült fel a párton belüli tárgyalások során. (mediafax, rompres, antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak