Nem magyar, hanem angol nyelvű táblákat szerelnek fel a Filológián
2006. december 07. 11:53, utolsó frissítés: 11:53
A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészettudományi Karán sem engedélyezik a magyar nyelvű feliratok elhelyezését - derült ki szerdán. Mircea Muthu dékán közölte, csak angol nyelvű táblákat szerelnek fel.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke, Kovács Lehel kedden jelentette be sajtótájékoztatón, hogy a magyar irodalomtudományi tanszék vezetője, Egyed Emese megszerezte a román dékán elvi beleegyezését, hogy a magyar tanszék által használt hét tanteremre magyar nyelvű táblákat is kifüggesszenek.
Az MTI-nek szerdán nyilatkozó Egyed Emese elmondta, hogy megpróbálta diákjaival együtt átadni a dékánnak a hét feliratot, a román egyetemi vezető azonban megtagadta azok átvételét. Ezután Egyed Emese egy kérést iktatott a dékáni hivatalban, amelyben a többnyelvű feliratozás megoldását kérte, ennek "mellékleteként" pedig a táblákat is a dékáni hivatalban hagyta.
A tanszékvezető hozzátette: azért akarta átadni a táblákat, hogy az egyetem adminisztratív személyzete, és ne ő a diákokkal együtt szereljék fel azokat.
Mircea Muthu dékán a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott az ügyről, hogy csak akkor engedélyezheti a magyar táblák felszerelését, ha a BBTE rektora is beleegyezését adja. Hozzátette: az irodalomtudományi tanszéken szándékukban áll többnyelvű feliratokat elhelyezni, de a román mellé csak angol szövegű táblák kerülnek majd, mivel az angol világnyelvnek számít.
Szerdán a BBTE rektora, Nicolae Bocsan is éles hangú közleményben ítélte el a magyar táblák kihelyezésére vonatkozó törekvéseket. Ezeket szélsőséges kezdeményezéseknek minősítette. A BKB két vezetőjét demagógnak nevezte, akik így akarják elnyerni "bizonyos külföldi személyek szimpátiáját". (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak