Románia főügyésze a BIR mellett érvel
2002. július 02. 08:26, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön dönt a Vallások Nemzetközi Bankja (BIR) csődbemenetelét cáfoló semmisségi panasz ügyében. Tanase Joita főügyész nem vonja vissza a semmisségi felfolyamodást, ugyanis szerinte a hatóságok a bankcsőd bejelentésekor nem vették figyelembe a BIR mellett szóló bizonyítékokat. A Román Nemzeti Bank (BNR) ugyanakkor semmisnek nyilvánította a főügyész fellebbezését, arra hivatkozva, hogy a leadási határidő lejárta után került az a bírósághoz. A BNR vezetősége szerint az eredménytelen hitelek, valamint a meggondolatlan regionális terjeszkedés vezetett a BIR csődjéhez. Ugyanakkor, ha a Legfelsőbb Bíróság elfogadja a semmisségi felfolyamodást, a BIR csődjelentését a bukaresti törvényszék tárgyalja majd újra. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak