2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tăriceanu: barátságtalan gesztus a PD részéről, hogy együtt kíván működni a PLD-vel

2006. december 10. 11:29, utolsó frissítés: 11:29

Barátságtalan gesztusnak nevezte Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő, liberális pártelnök, hogy a Demokrata Párt (PD) kész együttműködni a PNL-ből kivált Liberális Demokrata Párttal (PLD). Mint elmondta, a D. A. Szövetség protokolluma nem is teszi lehetővé azt, hogy együttműködjenek egy harmadik alakulattal.


Tăriceanu ugyanakkor bejelentette, törvényszéken fogja megóvni a Liberális Demokrata Párt létrehozását. Továbbá közölte, az újonnan alakuló párt honatyái kötelesek megszavazni a parlamentben a D. A. Szövetség törvénykezdeményezéseit.

„A PNL és a PD listáin jutottak be a parlamentbe, éppen ezért erkölcsi kötelességük támogatni a liberális-demokrata pártszövetséget” – fejtette ki, hozzátéve, meggyőződése, hogy a parlament el fogja fogadni a 2007-es költségvetést.

A kormányfő szerint a jelenlegi politikai ingatagság a politikai felnőttség hiányából, felelőtlenségből fakad. Mint mondta, ez főként amiatt tudott bekövetkezni, hogy az egyes pártok képviselői listákon jutnak be a parlamentbe. Hozzáfűzte: bár egyetlen választási rendszer sem tökéletes, Romániában immár szükségessé vált az egyéni választókerületes szavazás. (realitatea tv)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS