Több mint hatezer elítélt éhségsztrájkol
2006. december 11. 10:57, utolsó frissítés: 10:57
Több mint hatezer fogoly éhségsztrájkolt, illetve tiltakozott más módon tegnap 24 börtönben amnesztiát és jobb fogva tartási körülményeket követelve. A bukaresti fegyházakban, illetve több vidéki börtönben szombaton kezdtek éhségsztrájkot a foglyok, csapkodták celláik ajtaját és ablakát, felgyújtották lepedőiket. Máshol a rácsokat rázták, ágyaikon ugráltak, miközben kiabálták: „Szabadságot!”, „Babot akarunk!”, „Kommunisták!”
A tiltakozást egyrészt az váltotta ki, hogy a parlament illetékes bizottsága elutasított csütörtökön Nati Meir független képviselő által jegyzett törvénytervezetet, amely amnesztiát irányozott volna elő azon elítéltek számára, akiket öt évnél rövidebb időre ítéltek szabadságvesztésre. Becslések szerint közel tízezer ilyen fogoly van a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben.
A tiltakozás másik oka a fogva tartás kifogásolható körülményeiben rejlik. Emberi jogi csoportok már korábban is bírálták a romániai börtönállapotokat, a fegyintézetek ugyanis túlzsúfoltak és rosszul vannak ellátva. Sok fogolynak cellatársával kell megosztania ágyát, a foglárok hiánya miatt pedig korlátozzák a szabadtéri sétákat és a testgyakorlást.
Monica Macovei igazságügyi miniszter közölte, hogy a kormány próbál javítani a fogva tartás körülményein, és új börtönöket építtet a túlzsúfoltság enyhítésére. (mti, hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak