Beidézték a rendőrségre Hantzot és Kovácsot
2006. december 12. 14:21, utolsó frissítés: 15:21
Ma délelőtt a kolozsvári rendőrségen fogalmazta meg álláspontját Hantz Péter és Kovács Lehel az ellenük rongálás gyanújával tett feljelentés kapcsán. A Bolyai Kezdeményező Bizottság aktivistái ügyvédjük, Somai László jelenlétében arról nyilatkoztak, hogy nem nyilatkoznak az ügyről. Hantz Péter a BKB nevében két hete próbált meg magyar felirarokat kihelyezni Babeş-Bolyai három épületében, az eset után az egyetem a rendőrséghez fordult.
Az ügyvéd kérdésünkre elmondta, jelenleg egészen pontosan azt sem tudni, a feljelentést az egyetem, vagy a rektor kezdeményezte. A múlt héten kézbesített idézésekben a rendőrség nem tartotta be a perrendtartás előírásait, ám végül telefonos egyeztetés után megegyeztek az iratcsomóért felelős rendőrrel, hogy jegyzőkönyvben rögzítik: nem nyilatkoznak.
Az is kérdéses, ki állapítja meg, hogy valóban rongálás történt-e két héttel ezelőtt. Somai László érdeklődésére, hogy mekkora az állítólagos kár, az ügyben illetékes rendőrtiszt nem tudott egyértelmű választ adni: annyit közölt, valószínűleg az egyetem felméri a helyzetet, és majd benyújtja a kártérítési igénylést.
A labda most a feljelentők térfelén van – ha valóban bebizonyosodik, hogy rongálás történt, akkor indulhat csupán eljárás Hantz és Kovács ellen. Kovács Lehel korábban egy sajtótájékoztatón elmondta, a feljelentés ténye azért is érthetetlen, mert ő nem volt jelen a kérdéses akción. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak