2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A konzervatívok megszavazzák a büdzsét

2006. december 14. 11:20, utolsó frissítés: 11:37

Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő tegnap este tárgyalt Dan Voiculescu konzervatív párti (PC) elnökkel, akivel abban állapodtak meg a PC-s honatyák meg fogják szavazni a kormány által a parlament elé beterjesztett 2007-es költségvetést.


Cserébe viszont Sebastian Vlădescu pénzügyminiszterrel – aki szintén részt vett a beszélgetésen – egyetemben meg kellett ígérnie, hogy támogatják a PC két törvénytervezetét. Ezekből az egyik az újra befektetett profit adómentességét jelentené, a másik az alapélelmiszerek hozzáadottérték-adójának (TVA) a csökkentését. Mint ismeretes, mostanáig valamennyi kormánypárt elhatárolódott ez utóbbi konzervatív párti javaslattól.

Éppen ezért a demokrata párti politikusok rögtön fel is háborodtak, mikor kiderült, hogy Tăriceanuék rábólintottak a tervezetre. Mint érveltek, korábban mind a D. A. Szövetség, mind a kormánykoalíció vezetőségi ülésein szóba került e kezdeményezés, s minden koalíciós párt elutasította ezt. Hiszen tulajdonképpen e két jogszabálytervezettel zsarolták a PC-sek koalíciós partnereiket, hogy vagy megszavazzák, vagy a Voiculescu vezette alakulat kilép a kormányból. (hotnews, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS