Salamon Márton László nem vállal több operatív szerepet az ÚMSZ-nél
2006. december 20. 15:41, utolsó frissítés: 17:34
„Egy nemzetközi alapítvány bukaresti közösségi házát igazgatom majd” – erősítette meg a Transindex értesülését Salamon Márton László, az Új Magyar Szó felelős szerkesztője, aki januártól – új elfoglaltsága miatt – csak főmunkatársként dolgozik a Scripta kiadó napilapjánál. Salamon Márton László feladata volt a lap tartalomfolyamának vezetése és karbantartása.
Az ÚMSZ 2005 októberében indult Ágoston Hugó főszerkesztésével. 2006 júniusától Salamon Márton László vezette felelős szerkesztőként a lapot, majd szeptember 1-től Stanik István addigi vezérigazgató lett az ÚMSZ igazgató-főszerkesztője, Salamon Márton László pedig felelős szerkesztő maradt. (hírszerk.)(hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak