2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Jövőre indul a hárompillérű nyugdíjrendszer

2006. december 21. 08:59, utolsó frissítés: 09:03

Elfogadta tegnap a parlament a magánnyugdíjalapok létrehozásáról szóló törvénytervezetet, részeként annak az elképzelésnek, hogy hárompillérű nyugdíjrendszer jöjjön létre. A jogszabály szerint 2007-től minden 35 éven aluli személynek kötelező módon magánnyugdíj pénztárba is be kell fizetnie.


A magánnyugdíjalap létrehozását azért tartották elengedhetetlenül fontosnak, mivel állami nyugdíjalapon keresztül körülbelül négymillió dolgozónak állampolgárnak hat millió nyugdíjast kellett eltartania. A kormány illetékesei szerint pedig a nyugdíjrendszer gyökeres átalakítása azért szükséges, mert a már jelentkező aránytalanság miatt az elosztó rendszer hosszú távon összeomlik.

Az új nyugdíjrendszer második pillérét képező magánnyugdíj pénztárak a tervek szerint csak 2007 októberében kezdhetik el a működésüket. A munkaügyi miniszter azonban kijelentette: a tervezet érvénybe lépésének elhalasztását kéri, ha a pénzügyminiszter addig nem hoz létre olyan megbízható informatikai rendszert, amelynek alapján világosan követni lehet, ki mennyit fizetett be.

A rendszer harmadik pillérét a fakultatív nyugdíjalap képezi, ez az év közepétől kezdi el működését. Ide a befizetés senki számára nem kötelező. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS