Kitiltaná Videanu Bukarestből a szennyező járműveket
2007. január 11. 09:55, utolsó frissítés: 09:56
A megengedett maximális értéknél jobban zajszintű vagy légszennyező járművek nem hajthatnak majd be Bukarestbe, amennyiben életbe lép Adriean Videanu főpolgármester erre vonatkozó javaslata. Videanunak elege lett ugyanis, hogy a főváros az ország és egyben a régió egyik legszennyezettebb városa. Mint tegnap közölte, az erre vonatkozó rendelkezések várhatóan februárban lépnek majd érvénybe.
Ezek egyaránt vonatkoznak majd személygépkocsikra, teherszállítókra és a közszállítási vállalat járműveire. Aki pedig szennyező gépkocsijával, buszával mégis behajtana a fővárosba, legkevesebb 5 ezer lejes pénzbírságra számíthatnak. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak