Induljon független jelöltként Tőkés – kérik az RMDSZ-en kívüliek
2007. január 29. 10:27, utolsó frissítés: 10:29
Induljon független jelöltként a májusi európai parlamenti választásokon Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - erre kérték fel őt a hétvégén tartott kolozsvári tanácskozásukon az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar politikai és civil-politikai szervezetek képviselői.
Vasárnapi közleményükben az EMNT, az SZNT, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), a Magyar Polgári Egyesület, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), valamint az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) döntéshozó testületei aggodalommal állapítják meg, hogy az EMNT által kezdeményezett - az egyeztető kerekasztal létrehozására, valamint egy közösen képviselhető nemzeti minimum kidolgozására irányuló - párbeszéd az RMDSZ csúcsvezetőségének szerintük "halogató és elutasító hozzáállása" miatt végleg megfenekleni látszik.
Sajnálattal veszik tudomásul továbbá, hogy az RMDSZ Operatív Tanácsa az Európai Parlament képviselőjelöltjeinek rangsorolására vonatkozó döntésével ellehetetlenítette az EMNT javaslatát egy, az erdélyi magyar politikum és civil társadalom által közösen támogatható EP-jelöltlista állítására.
Ezek a szervezetek úgy vélik: az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának valamint a Székelyföld területi autonómiájának hiteles és következetes megjelenítésére az Európai Parlamentben személyi garanciára is szükség van. Ennek szavatolására felkérik Tőkés Lászlót, hogy induljon független jelöltként a májusban sorra kerülő EP-választásokon. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak