Külön listán indulnak az EP-választásokon a liberálisok és demokraták
2007. január 29. 14:20, utolsó frissítés: 14:50
Nem lesz D. A. szövetségi közös lista, külön indulnak az európai parlamenti választásokon a liberálisok és demokraták. Ezt ma jelentette be Emil Boc demokrata pártelnök, miután az általa vezetett alakulat vezetősége úgy döntött, nem kívánnak közös listát állítani a PNL-vel. Mint elmondta, a választásokkor a legerősebb ellenfélnek a szociáldemokraták számítanak.
„Talán ez a legjobb megoldás, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi feszültséget okozott volna, míg megállapítjuk, hogy mely alakulat hány képviselője kerül befutó helyre. Hiszen a szövetségi protokollumban nincs erre egységes mechanizmus” – fejtette ki a kolozsvári polgármester. Hozzátette: a külön listára főként amiatt van szükség, hogy a demokraták az Európai Néppárt tagjai.
Továbbá Boc elmondta, még mielőtt a sajtó képviselőivel ezt közölte volna, értesítette a döntésről Călin Popescu-Tăriceanu kormányfőt, liberális pártelnököt. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak