Romániába készül a világ legnagyobb szerencsejáték cége
2007. január 29. 17:07, utolsó frissítés: 17:07
Profitjának növelését és jelentős külföldi terjeszkedést tervez - egyebek mellett Romániában is - a világ legnagyobb szerencsejáték cége, az olasz Lottomatica. A társaság továbbá Görögországban, Oroszországban, Magyarországon, Bulgáriában, illetve Vietnamban, Dél-Koreában és Kínában akar szerencsejátékok üzemeltetéséhez koncessziót szerezni.
Az olasz vállalat tavaly augusztusban vásárolta meg közel 5 milliárd dollárért az amerikai GTech szerencsejáték-vállalatot, s ezzel világelső lett. A Lottomatica a magánüzemeltetők számára nyitott szerencsejáték-piac 63 százalékát uralja világméretekben.
A vállalat árbevétele tavaly az első kilenc hónapban 566 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 448 millióról(beleértve a GTech egy havi adatát is). Az adózott eredmény 39 millió eurót tett ki az egy évvel korábbi 111 milliót követően az amerikai felvásárlás költségei miatt. E nélkül az adózott eredmény 130 millió euró lett volna. Az EBITDA eredmény 269 millió eurót tett ki, 48 százalékkal többet, mint egy éve, az üzemi eredmény 200 millió euró volt, 35 százalékkal több az előző évinél. A tavalyi éves eredmény beszámolót március 9-én teszi közzé a vállalat.
A társaság az idén 670 millió euró EBITDA-eredményt és 1,75 milliárd euró árbevételt vár. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak