A szeszesital-gyártók harmada idén bezár
2007. február 07. 11:36, utolsó frissítés: 11:36
Megszűnik idén a szeszes ital gyártó cégek harmada – derül ki az alkoholtartalmú italokat gyártók országos szövetsége, a Garant közleményéből. Szerintük ugyanis ezeknek a termékeknek már korántsem akkor a piacuk, mint volt az elmúlt években. Miközben tavaly 20 gyártó cég volt kénytelen csődöt jelenti, a maradék 250-ből a Garant szerint idén 80 bezár.
A hazai szeszes ital piac forgalmáról még nincs végleges adat, ám a szakértők becslése szerint 300 millió euró körül alakult. Ehhez képest 2004-ben elérte a 500 milliót. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak