Határozatlan ideig érvényesek lesznek a magyarigazolványok
2007. február 16. 12:17, utolsó frissítés: 12:17
A régiós információs irodáinak képviselőit fogadta Budapesten Törzsök Erika, a miniszterelnöki hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának igazgatója. A felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi és muravidéki irodákat Törzsök arról tájékoztatta, módosulni a fog a kedvezménytörvény (a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény).
A főigazgató elmondta, a tervezett módosítás a jelenleg is biztosított kedvezmények tartalmát nem érinti, csupán technikai jellegű. Célja a magyarigazolványok és a magyar hozzátartozói igazolványok érvényességének meghosszabbítása határozatlan ideig – vagyis a jogosult élete végéig, illetve a jogosultság fennállásáig – az igazolványok cseréje nélkül.
A módosítás révén az utazási-, pedagógus-, és diákkedvezményeket azután is igénybe lehet majd venni, hogy a igénybevétel bejegyzésére szolgáló mellékletek beteltek; mindezt az igazolványok cseréje nélkül. A résztvevők tájékoztatást kaptak arról is, hogy a törvénymódosítás életbe lépéséig a jelenleg hatályos törvény rendelkezései az irányadóak. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak