Márciusban indul a Daewoo privatizációja
2007. február 17. 14:59, utolsó frissítés: 14:59
A kormány külföldi befektetőnek tervezi eladni a Daewoo volt romániai vállalkozásának a 72,4%-át a márciusban kezdődő privatizáció során. A kormány, az addigi 49%-a mellé, tavaly augusztusban vásárolta vissza a vegyesvállalatként működött üzem többi 51%-át a csődbe ment dél-koreai Daewoo Motors autógyár hitelezőitől, 60 millió dollárért, eleve azzal a szándékkal, hogy az üzemet továbbadja majd egy másik autógyárnak.
A kormányfő a Ford céggel folytatott tárgyalásai után pénteken azt mondta, hogy gyors és átlátható privatizációt akarnak. A Fordon kívül a General Motors, a Renault-Nissan, az indiai Tata és a kínai Chery autógyár is érdeklődik a craiovai Daewoo üzem iránt. Ott jelenleg is gyártanak Daewoo márkájú autókat, a román-dél-koreai megállapodás szerint erre ez év végéig van lehetőség. Az üzem kapacitása évi 200 ezer autó és 300 ezer autómotor.
A Daewoo romániai üzeme nem került a General Motors-hoz, amikor az amerikai óriás - még 2002-ben - megvette a Daewoo Motorst. Ágazati elemzők jó vételnek tartanák a craiovai üzemet olyan autógyártó számára, amely előnyre akar szert tenni az olcsóbb, de képzett román munkaerő révén. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak