Törvényes volt a BIR bankcsőd
2002. július 12. 08:07, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki határozata szerint törvényesen zárták be a Vallások Nemzetközi Bankját (BIR). A bíróság e döntése értelmében nem fogadta el Tanase Joita főügyész semmisségi felfolyamodását. Még 2000 júniusában a Román Nemzeti Bank (BNR) csődeljárást indított a BIR ellen, amely eljárást úgy a Bukaresti Törvényszék mind a Brassói Ítélőtábla is elfogadta, és kimondták a BIR bank csődjét. A múlt héten a BNR képviselője bebizonyította, hogy a semmisségi panasz a leadási határidő lejárta után volt benyújtva. A Legfelsőbb Bíróság mégis úgy vélekedett, hogy törvényes keretekben volt előterjesztve a felfolyamodás. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak