Ilie Dâncă romapárti képviselő: a kisebbségi törvénynek már érvényben kellene lennie
2007. március 02. 14:25, utolsó frissítés: 15:04
A kisebbségi törvényre, a romániai kisebbségi sorsra hegyezte ki köszöntő beszédét Ilie Dâncă, a romák pártjának képviselője. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ-nek fontos szava van a kisebbségi kérdések rendezésében, és a két kisebbségnek sikerült is megfelelőképpen együttműködni.
Viszont, tette hozzá, ennek az együttműködésnek folytatódnia kell ahhoz, hogy egy európai színvonalú kisebbségi törvényt végre elfogadjon a parlament, hisz szerinte ennek a kisebbségek jogállásáról rendelkező jogszabálynak már régen érvényben kellene lennie. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak