Modernizáció – ez volt Nagy Zsolt kortesbeszéde
2007. március 02. 15:36, utolsó frissítés: 15:45
Elsőként Nagy Zsolt reagált Markó Béla értékelő beszédére. Volt kampányfőnökként az alkotmánymódosítási népszavazás, majd a 2004-es két választás szlogenjeit ismételte meg. "Az erdélyi magyarság eddigi legnagyobb kormányképviseletét hoztuk létre. És dolgoztunk" – mondta az EP-jelöltlista vezetője. Nagy okfejtése szerint az RMDSZ eddigi vidékfejlesztési tevékenysége egységes koncepció, vagyis a modernizáció jegyében zajlott.
Az informatikai miniszter megismételte Markó azon megállapítását, mely szerint a szervezet teljesítette eddigi legnagyobb szabású célkitűzését, az uniós csatlakozást. "De ezután szövetségeseket kell találnunk Európában", mondta a tárcavezető, aki szerint "az RMDSZ-ben a fiataloké a jelen", akik a szervezet nyitottságában és a modernizációs projekt továbbvitelében érdekeltek. Nagy Zsolt egyes elemeiben azt a programbeszédét ismételte meg, amelyet listavezetőként a február közepi SZKT-n mondott el egy másik kultúrpalotában, Marosvásárhelyen. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak