Lakatos Péter szerint az RMDSZ nem kommunikál jól
2007. március 02. 16:27, utolsó frissítés: 16:36
A nagyváradi parlamenti képviselő két témát érítntett. Sommásan éríntette, hogy kevés kivétellel – itt az MDF-et emelte ki – a magyarországi pártok tudatosan exportálják a politikai megosztottságot. A második témája az RMDSZ kommunikációjának bírálata volt – mindeközben több ízben méltatta Markó Bélát, akit élő klasszikusnak nevezett.
Lakatos szerint az RMDSZ nem tudatosította a romániai magyarokban azokat a sikereket, amelyeket elért. Ezért váltásra van szükség a szervezet kommunikációjában. “Közérthetően, világosan, egyértelműen kell fogalmaznunk, hogy mindenki megértse. Nem vigyázunk eléggé az RMDSZ-re, hogy az hatékonyan vigyázhasson a romániai magyarokra.” – foglalta össze. Lakatos szerint Pap Géza erdélyi református püspök népszerűséghajszolási megfontolásokból fogalmazott úgy, hogy az elmúlt 16 évben az RMDSZ semmit nem tett a romániai magyarságért és kitért a nagyváradi sportpálya ügyére, amit félretájékoztatási példaként tüntetett fel. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak