Borbély Tőkésről: tudja, hogy nem kapja meg a 300 ezer voksot, nem is ezért csinálja
2007. március 02. 17:14, utolsó frissítés: 17:45
„A kongresszus bölcs lesz, és fog tenni” – kezdte hozzászólását Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter, hozzátéve: „van, aki képes tenni, s van aki csak siránkozni képes”.
„Meg vagyok győződve arról, hogy ahogyan a kongresszus bölcs, az erdélyi magyar választópolgárok is bölcsek lesznek az europarlamenti, az önkormányzati és parlamenti választásokkor egyaránt” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy ha az RMDSZ nem jut be a parlamentbe, akkor más pártnak jut a korábban megszerzett 6 százalék.
„Nem építettek, hanem romboltak, ezt tették. Nem átallottak román pártok színeiben indulni” – utalt az RMDSZ-en kívüli szervezetekre Borbély. Majd Tőkés László EP-választási indulására kitérve megjegyezte: „ő is tudja, hogy nem fogja elérni a 300 ezer szavazatot, nem is ezért csinálja”.
Ellenben Borbély szerint az RMDSZ-nek már az aláírásgyűjtés folyamán sikerült bebizonyítania, „hogy a magyarság az RMDSZ-szel van”. „Bízzanak az RMDSZ-ben, mert megéri” – zárta szövegét a miniszter. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak