Toró visszatért, hogy befejezze a félbeszakított mondatot
2007. március 02. 17:47, utolsó frissítés: 18:06
„Nem akartam ismét felszólalni, de az önök iránti tiszteletből elmondom azt a mondatot, amit nem sikerült” – kezdte immár második felszólalását Toró T. Tibor képviselő, akit korábban Frunda György szenátor félbeszakított.
Toró szerint igazából máris okafogyottá vált mondanivalója, hisz az előző felvetését követő szavazás arról tett tanúbizonyságot, hogy azok vannak többen az RMDSZ-en kívül és belül egyaránt, akik a konfrontációs politikát helyezik előtérbe, és nem a konszenzuson alapulót.
A Temes megyei képviselő mindennek ellenére bizakodó, szerinte előbb-utóbb azok lesznek többen, akik a megegyezést keresik, s nem a konfrontációt. Úgy véli, ez az idő már az EP-választást követően eljöhet. „Az összefogás lényeges, elengedhetetlen, főként az autonómia kérdésében” – hangsúlyozta az egység szükségességét az EMNT-alelnök Toró. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak