Takács-Frunda csipkelődés
2007. március 02. 18:20, utolsó frissítés: 18:28
Frunda György ülésvezető az idén is igyekezett demonstrálni sajátos szellemességét.
Minthogy úgy értelmezte, hogy Takács Csaba túl sokat beszélt, így reagált: elnök úr, ön két perc híján annyit beszélt, mint a szövetségi elnök, majd szemrehányást tett az ügyvezető elnöknek, hogy előzetesen nem adta le időmérő céduláit. Ezt Takács rögvest cáfolta, és jelezte, hogy Frunda most rossz könyvelőnek bizonyult. Az időcédulák leadása és összesítése elvileg meg kellene előzze a beszédeket.
Némi derültséget keltett, amikor Takács elmondta, jól ismeri Frunda türelmetlenségét, mire Frunda azt válaszolta: ha emiatt szakítottam volna meg, akkor 10 perccel ezelőtt kellett volna megtennem. A szóváltásnak pajkos hangulata volt, mint amikor a jó haverek a klubban egymással csipkelődnek. Frunda György ezzel ellentétben sebészi szigorúsággal fojtotta bele a szót Toró T. Tiborba kora délután. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak