Markó Béla: nem szeretném, ha párttá válnánk
2007. március 03. 11:57, utolsó frissítés: 12:06
Miután leadta a 11 perces felszólaláshoz elegendő, a tegnaphoz hasonlóan oly szigorúan vett „percpontokat”, Markó Béla a szövetségi egységről értekezett. Mint hangsúlyozta, időnként, főként választások tájékán ugyan „földrengések rázták meg a szervezetet”, de sikerült megtartaniuk a szövetséget.
„A kilencvenes évek elején kidolgozott alapszabályzat lehetővé tette az egységet. Vajon nem annak köszönhetően tudtunk együtt maradni, mert jó keretet, jó szövetséget tudtunk létre hozni? Éppen ezért ezt az alapvető kereten ne változtassuk. Befogadó, szolidáris, fegyelmezett szervezetre van szükség, de nem szeretném, ha párttá válnánk” – hangoztatta az RMDSZ-elnök.
A fegyelmezettségre helyezve a hangsúlyt tulajdonképpen Sógor Csabának válaszolt. Bár nem mondta ki a csíki szenátor nevét, utalt korábbi felszólalására, amelyben arról értekezett, hogy nézzék el neki, hogy nem mindig tud egyet érteni a „fentről” jövő utasításokkal, s nem mindig eszerint cselekszik.
Markó Béla szerint viszont ezzel nem lehet egyetérteni, sőt, mit több, arra hívta fel a figyelmet, hogy ezentúl még szigorúbban fogják követni az ilyen jellegű kihágásokat. „Vezessük be az ellenőrizhetőséget, ami előírás megvolt, azt vegyük szigorúbban. A lényeg az, hogy legyünk szolidárisak, alkalmazzunk kemény szakmai és másfajta kritériumokat” – szögezte le.
Mint mondta, a párttá válás szigorúbb felelősségre vonást tehetne lehetővé. „Egy párt dinamikusabb, de törékenyebb. Nem hiszem, hogy egy párt kibírná, amit egy szövetség kibír” – tette hozzá. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak