Ismét levélben kéri Tăriceanu Băsescutól a referendumok elhalasztását
2007. március 06. 15:25, utolsó frissítés: 15:25
Levélben fordult ma Traian Băsescu államfőhöz Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök, kifejtve, a referendumokról való lemondástól függ az európai parlamenti választások sorsa.
A miniszterelnöki hivatal mai közleményéből kiderül, Tăriceanu azt is hangsúlyozta, hogy kormányfőként kötelessége biztosítani, hogy „az európai parlamenti választásokat megelőző viták szóljanak majd európai témákról, ne pedig a belpolitikai konfliktusokról”.
Mintegy következtetésként, a kormányfő levelében leszögezte: ezt a helyzetet csakis akkor lehet elkerülni, ha mindkét referendumot – az egyéni választási körzetes szavazásról szólót és az államfő menesztését célzót – elhalasztják az EP-választások utánra. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak