Kövesi: nem indult eljárás Tăriceanu ellen
2007. március 08. 13:21, utolsó frissítés: 13:21Egyetlen bűnvádi eljárás sem indult Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő ellen – jelentette ki tegnap este a Realitatea Tv-nek Laura Codruţa Kövesi. Románia főügyésze cáfolta Dan Voiculescu konzervatív pártelnök erre utaló kijelentését, mint ahogy azt is, hogy szombatig az államfői hivatal illetékes bizottsága szombatig elkezdené Tăriceanu ügyének kivizsgálását. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak