Beruházási törvény készül
2007. március 12. 11:40, utolsó frissítés: 11:40
A beruházási törvény tervezetének kidolgozását Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter irányítja - döntött a kabinet. A munkacsoport első ülésére március 13-án, azaz holnap kerül sor.
A tárcavezető úgy nyilatkozik, a 2006-ot csúcsesztendőnek lehet tekinteni a külföldi beruházások terén, hiszen 9,1 milliárd euró külföldi működő tőke érkezett Romániába. Mint hangsúlyozza, ezt az irányzatot kell megtartani idén is az új, európai uniós körülmények között. Ezért fontos szerinte az, hogy egy olyan beruházási törvényt lehessen megalkotni amelyet az érintett kormányzati szervek, a gazdasági szféra, a munkáltatók szövetsége dolgoznak ki.
„Fontos az is, hogy a regionális érdek hangsúlyosan helyet kapjon ebben a tervezetben. Olyan beruházásokat kell támogatni amelyek magas hozzáadott értékkel rendelkeznek és olyan helyre kell beruházásokat telepíteni amelyek gazdasági fehér foltként jelennek meg az ország térképén. Az egységes adókulcs középtávú megtartása mellett az új beruházási törvény vonzóerőt kell hogy jelentsen a befektetők számára” – szögezte le Winkler Gyula. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak