Tovább lassult az infláció
2007. március 12. 12:56, utolsó frissítés: 12:56
Februárban átlagosan 0,04 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, jelentették ma a statisztikai hivatalban. Eszerint - főleg az EU-ból érkező élelmiszerimport versenye miatt - tovább lassult az infláció, lehetővé téve, hogy a Román Nemzeti Bank később esetleg további enyhítést fontoljon meg.
Február elején a jegybank 8 százalékra csökkentette az irányadó pénzügypolitikai rátáját az addigi 8,75 százalékról, segítendő az idén lassulni várt gazdasági növekedést. Januárban 4,01 százalékos, decemberben 4,9 százalékos volt a tizenkét havi infláció.
Februárról első ízben közöltek EU-szabvány szerint készült inflációs adatot is, ez 5,8 százalékos volt tizenkét hónapra számolva. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak