Elküldte már a Hivatalos Közlönyhöz a kormányrendeletet Tăriceanu
2007. március 12. 18:03, utolsó frissítés: 18:03
Vasile Blaga belügyminiszter és Monica Macovei igazságügyi tárcavezető aláírása nélkül is elküldi a Hivatalos Közlönyhöz az EP-választás halasztásáról szóló sürgősségi kormányrendeletet Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő – derül ki a miniszterelnöki hivatal nemrég kiadott közleményéből.
A rendeletet mostanáig csak a kormányfő és az Állandó Választási Bizottság szociáldemokrata párti elnöke írta alá.
A miniszterelnöki hivatal közleménye azzal indokolja ezt a lépést, hogy Vasile Blaga nem kívánta aláírni a rendeletet, míg Monica Macovei nem látta el azt a megszabott határidőig, azaz 16 óráig kézjegyével. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak