Mától öt napig zárva a kolozsvári repülőtér
2007. március 15. 11:45, utolsó frissítés: 11:45
Egészen március 19-ig bezárják a kolozsvári repülőteret. Az ok: javítási munkálatokat végeznek a kifutón.
A normális körülmények között a kincses városi reptérre érkező vagy induló Tarom járatok ezalatt az 5 nap alatt Marosvásárhelyre érkeznek/indulnak, a bécsi és müncheni járatok pedig Nagyszebenbe tevődnek át. Eközben a milánói és frankfurti járatok szünetelnek mától 19-éig.
Az utazni vágyóknak azonban nem kell saját költségeiken utazniuk Vásárhelyre vagy Szebenbe: a Tarom légitársaság mikrobuszokkal megoldja szállításukat.
A kifutó javításának végeztével, az első repülő március 19-én 10:25 órakor fog a kolozsvári reptérről felszállni Bukarest iránnyal. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak