1798 kilométer autópálya épül 2013-ig
2007. március 16. 11:41, utolsó frissítés: 11:41
2013-ig, az EU mostani költségvetési periódusában, 1798 kilométernyi autópályát építenek Romániában, arra számítva, hogy a tervezett, 12,8 milliárd eurós összköltségnek valamivel több mint 10 százalékát fedezhetik EU-támogatásból, 1,2-1,5 milliárd euró erejéig.
A nemzetközi pénzintézetek várhatóan 600 millió eurónyi hitellel járulnak hozzá. A román költségvetés terhe 6,5 milliárd euró lesz, 4,2 milliárd euróval pedig a koncessziós társaságok járulnak hozzá, közölték a közlekedési minisztériumban pénteken. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak