Boc: a miniszterelnöknek döntenie kell, akarja-e a PD-t
2007. március 20. 18:02, utolsó frissítés: 18:02
A politikai válságra az előrehozott választások a megoldás – jelentette ki a PD elnöke, Emil Boc az államfővel folytatott tárgyalás után. A demokráciában nem a kulisszák mögötti játszmák, hanem a választókhoz való visszatérés jelenti a megoldást – mondta.
“A kormányon belüli szolidaritás azt jelenti, hogy szolidaritást vállalsz a közösen meghozott kormánydöntésekkel. Az előrehozott választáskról nem a kormány döntött, így Vasile Blaga és Monica Macovei nem hibáztatható azért, hogy nem vállalt szolidaritást ezzel a döntéssel” – vélekedett a két miniszterrel kapcsolatban a demokrata politikus. Kifejtette: olyan forgatókönyv nem létezik, hogy a PD néhány tagja kilépjen a kormányból: vagy együtt távoznak mind, vagy együtt maradnak mind.
A miniszterelnöknek döntenie kell: a PD-vel vagy a PD nélkül akar kormányozni. De ezt mindenképpen átláthatóan kell tennie – mondta Emil Boc. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak