A vártnál jóval kevesebb pénz folyt be az államkasszába az autóregisztrációs adóból
2007. március 30. 17:32, utolsó frissítés: 17:32
Közel 25 millió euró, 82,39 millió lej folyt be március végéig az államkasszába az autóregisztrációs adóból. Ehhez képest a pénzügyminisztérium előrejelzései havi 64 millió lejt, éves szinten pedig 766,8 milliót jósoltak.
A közigazgatási és belügyminisztérium adatai szerint az első negyedévben 35 százalékkal csökkent a külföldről behozott használt autó beíratása a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva. Ehhez képest 13 százalékkal több új autót regisztráltak. (the money channel)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak