PNL-RMDSZ kormány alakul – Tăriceanu kivár
2007. március 31. 12:56, utolsó frissítés: 12:59
Véglegesítette az átalakított kormány névsorát a miniszterelnök – ezt jelentette be Bogdan Olteanu, a képviselőház, és Nicolae Văcăroiu, a szenátus elnöke. Văcăroiu közlése szerint az új, kisebbségi kormányt a Liberális Párt és az RMDSZ politikusai alkotják, a Demokrata Pártnak (PD) tehát ellenzékbe kell vonulnia. A PD elnöke, Emil Boc úgy nyilatkozott, az új kormánynévsorról semmi információt nem kapott a miniszterelnöktől.
A PNL alelnöke, Ludovic Orban viszont péntek este arról nyilatkozott az Antena3 hírtelevíziónak, hogy a névsor még nincs kész. A Liberális Párt és az RMDSZ közti tárgyalások a hírtv szerint többek között azért akadtak el, mert az érdekvédelmi szövetség nem szeretné, ha az igazságügyi tárcát Eckstein-Kovács Péter ügyvéd-szenátor kapná meg. Eckstein a Monica Macovei által szorgalmazott vagyonellenőrzési ügynökség (ANI) kapcsán többször is szembefordult az RMDSZ vezérkarának hivatalos álláspontjával.
Orban kifejtette: a lista azért sem lehet végleges, mert előbb rá kell bólintania a PNL állandó bürójának (BPC), mely a tervek szerint hétfőn ülésezne – de nincs kizárva, hogy már vasárnapja összehívja Tăriceanu, aki egyben a párt elnöke is. A friss hírügynökségi értesülések szerint
az RMDSZ három tárcához juthat:
Miniszterelnök: Călin Popescu Tăriceanu
Miniszterelnök-helyettes: Markó Béla
Belügyminiszter: Norica Nicolai, Radu Stroe, Ludovic Orban
Gazdasági miniszter: Varujan Vosganian
Egészségügyi miniszter: Eugen Nicolaescu
Igazságügyminiszter: Frunda György
Külügyminiszter: Adrian Cioroianu
Közlekedési miniszter: Victor Dobre, Relu Fenechiu
Mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter: Kelemen Atilla, ha a tárca az RMDSZ-nek jut; Dan Motreanu, ha a PNL-é marad
Munkaügyi miniszter: Paul Păcuraru, Norica Nicolai
Oktatási és kulturális miniszter: Adrian Iorgulescu
Pénzügyminiszter: Sebastian Vlădescu
Régiófejlesztési miniszter: Borbély László
Védelmi miniszter: Radu Stroe vagy Norica Nicolai
A 14 tagú kormány a mezőgazdasági és környezetvédelmi, illetve az oktatási és kulturális tárca összevonásával alakulna ki. A kiszivárogtatott információkból hiányzik az, hogy mi lenne az informatikai tárca sorsa, melyet Nagy Zsolt (RMDSZ) vezet.
A szenátus elnökének sajtófőnöke megerősítette azt a hírt, hogy a parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter arról értesítette Văcăroiut, hogy Tăriceanu hétfő reggel hozza nyilvánosságra az új kormánynévsort a parlamentben, hogy a szakbizottságok meghallgathassák az új minisztereket. Liberális tervek szerint a miniszterjelölti meghallgatások hétfőn és kedden zajlanának le, majd a parlament plenáris ülése szerdán fogadná el az új kormány megalakulását.
A Newsin hírügynökség liberális párti információkra hivatkozva úgy tudja, nem kizárt, hogy a kormányfő még szombaton nyilvánosságra hozza kisebbségi kormánya összetételét azért, hogy a pártjából kivált PLD első kongresszusának eseményeiről elterelje a közfigyelmet. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak