Nyolc hónapos lesz a kötelező katonai szolgálat
2002. július 19. 08:35, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács szerdai ülésén megszavazta a kötelező katonai szolgálat nyolc hónara való csökkentését, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében pedig a négy hónapra való csökkentést. A nemzetbiztonság más területein szolgáló katonák ügyében azonban még nem született végleges döntés. Csökkenteni fogják ugyanakkor a Honvédelmi Minisztérium katonáinak számát, a Román Titkosszolgálat, valamint a Belügyminisztérium újoncainak száma azonban ugyanennyi marad. A javaslatot még a parlamentnek is el kell fogadnia, előrejelzések szerint azonban 2003-ig -- a honvédség átszervezésének befejezéséig -- érvénybe fog lépni. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak