Nem nőnek az adók és illetékek, ígéri Vosganian
2007. április 10. 14:19, utolsó frissítés: 14:19
Nem módosul az adók és illetékek szintje – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Varujan Vosganian, az egybeolvasztott Gazdasági és Pénzügyminisztérium vezetője. Döntését azzal indokolta, hogy ezáltal kiszámítható és stabil lesz a rendszer. Mint hangsúlyozta, az általa vezetett tárca egyik prioritása az adók és illetékek befizetési körülményeinek javítása.
Vosganian továbbá azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy legyen egy 60 napos átmeneti időszak a két minisztérium összevonásából létrejött új tárca megszervezésére. Az intézmény vezetését a két egyesült minisztérium összesen hét államtitkára fogja ellátni – derült ki, ám az új tárcának két főtitkársága lesz, s a létező igazgatóságok úgy fognak működni, mint eddig.
„A pénzügyi és gazdasági minisztérium egybeolvasztása nem feltételez elbocsátásokat, bár lesznek olyan osztályok, amelyek egymásra tevődnek. Ez utóbbi problémát meg kell oldanunk” - mondta Varujan Vosganian. Rámutatott, az átmeneti időszak alatt megmarad valamennyi államtitkári tisztség, de arra nem tudott választ adni, hogy a demokrata párti Cosmin Popescu gazdasági államtitkár helyét ki fogja átvenni. Vosganian szerint ez a döntés miniszterelnökre hárul. (mediafax/cotidianul online)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak