Băsescu: a megbékélés kizárva!
2007. április 12. 10:12, utolsó frissítés: 2007. április 13. 14:40
Ameddig a kormányfő az "oligarchák befolyásától" függ, addig nincs lehetőség a megbékélésre – közölte Traian Băsescu elnök egy interjúban, melyet pénteken jelentet meg a Cotidianul napilap. Az államfő arról is beszélt, elnöki kötelességének látja továbbra is megjelenni a kormány ülésein, amennyiben van kritikai mondanivalója.
"Azt hiszem, két, olykor merőben ellentétes irányzat képviselői vagyunk. Én a kormánnyal és a miniszterelnökkel való kapcsolatban az állam gyors modernizációját szerettem volna, de egy olyan kormányfő került elém, aki az oligarchák befolyásától függ; és ebből az egyenletből nem jöhet ki megbékélés" – fejtegette Băsescu.
"Választhatjuk az oligarchiák befolyásolta kapitalizmus irányát is, ami azt jelenti, hogy a pénzügyi erőforrások és a politikai döntéshozatal azok köré összpontosul, akiknek pénzük van, és nem azok köré, akik szavaznak; vagy a másik lehetőség, hogy elindítjuk az átmenet nyomán kialakult oligarchia leválasztását a politikai életről, hogy foglalkozzanak a maguk dolgával, az üzlettel" – jelentette ki az államfő.
Băsescu elmondta: világos, hogy az ő célja "az átmenet oligarchiája", illetve a politikai döntéshozatal, a kormányalakítás és a törvényalkotás szétválasztása. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak