Felfüggesztési szavazás: a liberálisok is lelkiismeretük szerint voksolhatnak
2007. április 18. 18:34, utolsó frissítés: 2007. április 19. 10:24
Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke az általa vezetett alakulat parlamenti frakciónak mai ülése után bejelentette, nem mondta meg a PNL-s honatyáknak, hogyan szavazzanak az államfő felfüggesztése kapcsán, hanem lelkiismeretükre bízta azt.
Tăriceanu, aki egyébként liberális párti képviselő, közölte, ő maga is részt vesz a parlament két házának csütörtöki együttes ülésén, ám nem fog szavazni.
„Nem indulhatok ki saját ellenérzéseimből. Úgy kell viselkednem ebben a konjunktúrában, mint egy olyan ország miniszterelnökének, amelynek hatalmas felelősséggel tartozom” - mondta a kormányfő. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak