Elnökfelfüggesztés: nem vesz részt a parlament ülésén Băsescu
2007. április 18. 20:40, utolsó frissítés: 2007. április 19. 10:23
Nincs miért elmennem a parlament holnapi ülésére – jelentette ki ma esti tévényilatkozatában Traian Băsescu államfő, aki szerint a honatyáknak semmiféle jogalapjuk sincs megszavazni felfüggesztését.
„Maximális a feszültség ma a politikai színtéren, pedig én arra számítottam, hogy a szikra csak holnap pattan ki” - kezdte felszólalását az államfő. Băsescu néhány perces, szabadon elmondott beszédében több alkalommal is visszatért alapgondolatára: az Alkotmánybíróság nem hagyta jóvá a Voiculescu-bizottság által emelt 19 alkotmánysértési vádat, így pedig
nem lehet őt alkotmányos kifogások alapján felfüggeszteni.
Mint mondta, a politikusoknak meg kell fontolniuk, hogy szavaznak holnap, mivel jelen esetben a felfüggesztés csakis jogtalan lehet.
Az államelnök leszögezte, azért akarnak egyes parlamenti pártok föltétlenül megszabadulni tőle, mivel zavarja őket, hogy az államfő rámutatott a problémákra, beszélt a korrupcióról, illetve felhívta a figyelmet arra, ha egy intézmény nem működött. Bár sajtónyilatkozatként volt meghirdetve, az államfői felszólalás
inkább a lakosságnak szólt, mintsem a Cotroceni palotába összesereglett újságíróknak.
„A pártok kezdeményezése nem tükrözi a románok szavazatát. Engem ők választottak meg, előttük kell felelősséget vállalnom, s nem a parlamenti pártok előtt. Meggyőződésem, hogy nem tévedtem” - hangoztatta az államfő.
Majd felhívta a honatyák figyelmét arra, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha megszavazzák a felfüggesztési kezdeményezést. „Olyan országban, ahol a kormánynak 22 százalékos nyilvános parlamenti támogatottsága, ha az államfőt felfüggesztik, az ország hitelképességi besorolásának visszaeséséhez, a beruházások leállásához, és negatív EU-s országjelentéshez egyaránt vezethet. A politikusoknak ezt is szem előtt kell tartaniuk a holnapi szavazáson” - fenyegetett az államelnök.
A politikusoktól racionalitást kért az elnök.
Amikor úgy tűnt, beszéde végére ért, mint ő maga is hangsúlyozta, nem tudta megállni, hogy ne reagáljon Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnök mai bejelentésére. Az ellene felhozott vádat cáfolta, s azzal magyarázta Geoană kijelentéseit, hogy a PSD-elnök egy feljegyzést felhasználva mindent megpróbál megtenni, hogy lejárassa az Alkotmánybíróságot, mintegy saját igazát bizonyítva.
Băsescu többször is megismételve azt hangsúlyozta: mióta 187 honatya kezdeményezte a felfüggesztési eljárást, nem beszélt az alkotmánybírákkal. Hogy a nyomásgyakorlás látszatát is elkerülje, csak az államfői hivatal jogász tanácsosa vett részt a 19 vádat megvitató ülésen az alkotmánybíróságon, pedig érintettként neki is joga lett volna a védekezéshez, jelentette ki Băsescu. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak