Véget ért a voksolás. Számlálják a fehér és fekete golyócskákat
2007. április 19. 14:48, utolsó frissítés: 14:55
Nemsokára kiderül, megszavazta-e a parlament az államfő felfüggesztését. A voksolás véget ért, a szenátus és a képviselőház állandó bizottsága már számlálja az igen és nem szavazatokat feltételező fehér, illetve fekete golyócskákat.
A voksolás alatt a PSD és a Nagy-Románia Párt szigorúan ellenőrizte, hogy honatyáik betartják-e a frakciófegyelmet, és a megegyezés szerint Băsescu leváltása mellett szavaznak. A két párt egy-egy képviselője ott állt az urnák mellett, és figyelte a szavazás menetét. Voltak olyan politikusok is, akik nyíltan felmutatták, milyen színű golyóval szavaznak. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak