Aggódnak az EU néppárti és szocialista frakciói Băsescu felfüggesztése miatt
2007. április 20. 15:37, utolsó frissítés: 15:37
Aggodalommal fogadták az EU-ban Traian Băsescu felfüggesztését a néppártiak és a szocialisták is. „Sajnálatos, hogy Románia, amely csak a közelmúltban csatlakozott az Európai Unióhoz, ilyen intézményi válságba keveredett” – kommentálta a román elnök felfüggesztésének hírét Joseph Daul, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője. Emlékeztetett rá: Traian Băsescunak nagy érdemei voltak az utóbbi két évben az ország csatlakozásában.
„Románia felkészülésének a jelszava az volt, hogy Románia a megoldás, nem a probléma az EU számára. A hivatalban lévő elnök elleni hivatalvesztési eljárás, ami az alkotmánybíróság döntésével ellentétes, inkább problémákat teremt, mintsem megold” – tette hozzá Daul, aki reményét fejezte ki, hogy a politikai helyzet nem válik súlyosabbá.
Az európai szocialisták is aggodalmuknak adtak hangot Románia stabilitásával kapcsolatban Băsescu elmozdítása után. „Az ország pártvezetőinek, a kormányfőt is beleértve ügyelniük kell az ország stabilitására ebben a kritikus helyzetben. A felfüggesztett elnöknek hozzá kell járulnia a válság békés és demokratikus megoldásához. Neki és követőinek el kell fogadniuk a nagy többséggel meghozott döntést és ésszerűen kell cselekedniük” – húzta alá nyilatkozatában Hannes Swoboda, a szocialista frakció egyik alelnöke. (kitekintő.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak